Sokat beszélünk mostanában a fogyasztásminimalizálásról. Anélkül, hogy a konkrét közgazdasági hátterébe belemennénk, szeretnénk megmutatni, hogyan lehetséges mégis a fogyasztást új szintre emelni. A Jót venni jó jótékonysági piactér elkötelezett amellett, hogy a hazai termékek vásárlását összekösse a hazai civil szféra támogatásával, így három gazdasági szereplő elégedettségéhez járuljon hozzá.
Szezonalitás a jótékonyságban
Karácsony, esetleg tanévkezdés. A civil szervezeteknek gyakorlatilag ennyi a mozgástere, ha az átlagember figyelmét kevésbé szerencsés társaira szeretné terelni. És ez nem jól van így. A nehezebb sorsok februárban és júniusban is nehezebbek. A rezsit is ki kell tudni fizetni októberben is. Nincs az a hatalmas karácsonyi kampány, amely képes lefedni egy szervezet egész éves működését.
Mindez nem azért van így, mert az emberek rosszak, hanem egyszerűen a mindennapok forgataga elnyomja bennük a másokra való figyelmesség csíráját is. Egy dizájntermék vásárlásakor azonban lehetséges pici reflektorfényt adni azoknak, akiknek a segítségre egész évben szüksége van.
A hazai alkotók támogatása mindannyiunk érdeke
A művészek érzékeny lelkek, de hát ezért szeretjük őket és a termékeiket annyira! Kifinomult lélekben születik művészet, és a kifinomult lélekben gyakran társadalmi érzékenység is lakozik. Sokan vannak köztük, akik gyakran ajánlanak fel termékeket jótékony célokra. Ugyanakkor nekik is ki kell fizetni a rezsit, alapanyagot, eszközöket, sőt, a gyereküknek is enni adni, ruházni, nem jótékonykodhatják el minden alkotásukat, még ha a hatalmas szívük hajlamos is lenne erre. A jótékonysági piactér abban segít, hogy az alkotók megkaphassák a jogos fizetségüket, ugyanakkor a követőiket is motiválják az adakozásra. Így élvezhetjük a munkájuk gyümölcsét még sok-sok évig.
Jótékonysági piactér, amely tudatossá tesz
A fogyasztásminimalizálás nem feltétlenül azt jelenti, hogy SEMMIT nem vásárolunk. Inkább a tudatosságra int. Tudatosítani, mi mennyit ér, nekünk és másnak, és ennek az értéknek hol van a helye az életünkben.
A Jót venni jó arra fókuszál, hogy a szükségleteinket – legyen az akár ajándékozási, amely szintén teljesen érvényes szükséglet – tudatosan elégítsük ki: hazai alkotókat támogatva, valóban örömet szerző, másokat támogató módon.
A megosztott öröm dupla az öröm. Vagy tripla. Vagy sok-sok-sokszoros. Mi pedig az öröm sokszorozódásáért dolgozunk.